Mindenünk a ló

Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

Bukephalosz

Bukephalosz (görögül Βουκ­φαλος, a βους és κεφαλŽ szavakból, jelentése: „ökörfejű”) Nagy Sándor harci ménje volt és bizonyítottan a történelem leghíresebb lova. A római Piazza del Quirinale téren álló lovas szoborcsoport egyik szobra is róla kapta nevét. Az ókori görög „Bukephalosz” szónak latin változata a "Bucephalos"

 Bukephalosz megszelídítése

Bukephalosz 12 éves korára valóságos szörnyeteggé vált, lehetetlen volt megülni és letépte a húsát mindenkinek, aki ezt megpróbálta. Nagy Sándor azonban tudta kezelni. Plutarkhosz lejegyezte a történetet, ahogyan Kr. e. 344-ben a 12 éves trónörökös megnyerte a lovat. A thesszáliai Philonicus, egy lókereskedő hozta a lovat II. Philipposz királynak összesen 13 tálentumért (vagy 16 tálentumért – Idősebb Plinius szerint). Azóta senki nem tudta megülni az állatot, Philipposzt pedig nem érdekelte, ám a fiát, Sándort igen, és megígérte, hogy fizet a lóért, ha nem tudja megszelídíteni. Alexandrosz megpróbálta, és mindenkit meglepett, amikor betörte a lovat. Sándor megnyugtató hangon beszélt hozzá és lassan úgy fordította, hogy a ló ne lássa a saját árnyékát, amelytől megijedt és megvadította, így sikerült megszelídítenie őt. Plutarkhosz úgy írja le az eseményt, hogy mindez arra sarkallta Sándor apját, hogy a következőket mondja a fiúnak: „Óh fiam, legyen olyan királyságod, amely egyenlő és méltó hozzád, mert Makedónia túl kicsi számodra.”

Bukephalosz tenyésztésével és neveltetésével kapcsolatban Pszeudo-Kalliszthenész mitikus szálat vont a ló eredete köré. Ebben a történetben Philipposz saját birtokán tenyésztette ki a csikót és nemes tulajdonságait az állat magától Pégaszosztól örökölte. Az állat mitikus tulajdonságait a delphoi jós is megerősítette, aki azt mondta a makedón királynak, hogy Bukephaloszt, a lovat, melynek vállai közül ökörfej nő ki, egyedül az tudja megülni, aki egykoron majd a világ ura lesz. Néhányan azonban úgy gondolják, hogy Bukephalosz valószínűleg az akhal-teke vérvonalból származott.

Kép:The taming of Bucephalus by Andre Castaigne (1898-1899).jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 91
Heti: 324
Havi: 2 165
Össz.: 1 033 917

Látogatottság növelés
Oldal: Bukephalosz
Mindenünk a ló - © 2008 - 2024 - tunde-es-a-lovak.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »